Zadar – A 21. század gályásai
A mint egy háromezer éves múlttal, gazdag kulturális örökséggel és számos nevezetességgel büszkélkedő Zadar egyik védjegyének számítanak a barkajoli nevű bárkások (lat. Barcatores), akik kis bárkáikkal már a 14. századtól, az időjárási viszonyoktól függetlenül biztosítanak hű utasaiknak összeköttetést a városi kikötő két végpontja között.

A bárkázás hagyománya a középkorba nyúlik vissza, amikor a Zadari kommuna némely polgárainak engedélyezte, hogy - meghatározott díj fejében - bárkáikkal utasokat szállítsanak a városi kikötőben. Napjainkban a jellegzetes piros színű bárkákban, melyek kicsinyített másai nemrégiben a város emléktárgyává is avanzsáltak, a velencei gondolásokhoz hasonlóan állva evező „ladikosok” biztosítanak összeköttetést a városi kikötő két vége között. Noha az út hosszú, jobban mondva rövid, hiszen a 71 méteres távot másfél perc alatt lehet leevezni, a bárkával való utazás a város elkerülhetetlen turisztikai attrakciójává vált. Aligha akad olyan Zadarba látogató turista, aki elmulasztana egy hajókázást a 21. század eme egyedülálló evezős gályás bárkájával.

Napjainkra már alig maradt néhány bárkás, míg a múltban az I. Világháború idején űzték a legtöbben, pontosan 21-en ezt a foglalkozást. Ekkortájt két asszony is bárkázott, míg férjeik a harctéren voltak. A bárkázás egyébiránt családi hagyomány, amely nemzedékről nemzedékre száll néhány családban, és modern korunk megannyi kihívása ellenére is sikerült fennmaradnia.

A barkajoli szolgáltatásait a turistákon kívül a diákok, az áruszállítók, a kereskedők, s mind azok igénybe veszik, akiknek napjában többször is be kell menniük a város központjába. A gyalogos közlekedés „menetidejéhez” képest ugyan is 15 percet is megspórolhatunk, ha a város egyik végéből bárkával utazunk a központba.
Hálájuk és tiszteletük kifejezéseképpen a város vezetői immáron több mint 30 éve hagyományosan újévkor vendégül látják a bárkásokat, s az elmúlt nyolc évben különféle támogatásokkal is ösztönözték tevékenységüket.

Horvátországban két évvel ezelőtt „Zadari barkajoli” címmel dokumentumfilmet is készítettek a bárkásokról, melynek forgatókönyvírója és egyben rendezője Tanja Kanceljak volt.


Zadar megyei Idegenforgalmi Közösség
www.zadar.hr

Zadar városi Idegenforgalmi Közösség
www.tzzadar.hr
 
 

Cookie policy

 

In order to provide you the best experience of our site, and to make the site work properly, this site saves on your computer a small amount of information (cookies). By using the site www.croatia.hr, you agree to the use of cookies. By blocking cookies, you can still browse the site, but some of its functionality will not be available to you.

 

What is a cookie?

A cookie is information stored on your computer by the website you visit. Cookies allow the website to display information that is tailored to your needs. They usually store your settings and preferences for the website, such as preferred language, e-mail address or password. Later, when you re-open the same website, the browser sends back cookies that belong to this site.

 

Also, they make it possible for us to measure the number of visitors and sources of traffic on our website, and as a result, we are able to improve the performance of our site.

 

All the information collected by the cookies, is accumulated and stays anonymous. This information allows us to monitor the effectiveness of the websites and is not shared with any other parties.

 

All this information can be saved only if you enable it - websites cannot get access to the information that you have not given them, and they cannot access other data on your computer.

 

Disabling cookies

By turning off cookies, you decide whether you want to allow the storage of cookies on your computer. Cookies settings can be controlled and configurated in your web browser. If you disable cookies, you will not be able to use some of the functionality on our website.

 

Opting out

By default, the browsing experience of website visitors is tracked by Google Analytics in order to produce anonymised statistics. You may choose not to be tracked (opt-out). If you change your mind, you can choose to be tracked again (opt-in).
 

Do not track preferences

Do not track is a function that allows visitors to opt out from being tracked by websites for any purpose including the use of analytics services, advertising networks and social platforms. Do not track options are available in a number of browsers including:

 

Firefox

Internet Explorer

Chrome

Safari

Opera

 

•  If you enable do not track in your web browser, Google Analytics will respect your choice;

•  If you have enabled the do not track function, you will not be tracked. This is in addition to you opting-out of the aggregation and analysis of data for our website statistics;

•  If you have not enabled the do not track option but you choose to opt-out, the cookie ‘piwik_ignore’ will be stored in your browser. All visitors with a piwik_ignore cookie will not be tracked by Google Analytics;

•  If you have disabled all cookies from your browser, we will still collect some general data about your browsing (e.g. a record of a visitor to our website) but they will be less accurate and your visit will not be tracked (Piwik cookies are not used).

 

More about cookies can be found here:

Cookies - http://www.ico.org.uk/for_organisations/privacy_and_electronic_communica...