Ökopark Zágráb közelében

Ökopark Zágráb közelében
A régió vezető édesipari vállalata, a Kraš záros határidőn belül megnyitja a Pisarovina melletti Bratinában négy és fél millió négyzetméteres területen, három és fél millió euró összköltséggel épült ökoparkját. A parkban mint egy száz vendégágyat kínálnak a Kraš egy-egy márkanevéről elnevezett faházak apartmanjaiban. A két mesterséges tó egyike mellett, egy szintén mesterségesen kialakított dombon emelt fatemplom aljában egy tájjellegű ételeket kínáló étterem kapott helyet. Az épületek mindegyike fából és kőből épült, s a terület egésze ökológiai tanúsítvánnyal bír. A sportolási lehetőség tekintetében bocsapálya, medence és két szabadtéri sportpálya várja az érdeklődőket. A terület nagyobb részét változatos növényzet borítja, s a parkban egy kecskéket, őzeket, szarvasokat, leopárdokat, kacsákat és más állatokat felvonultató kisebb állatkert is helyet kap. A beruházók célja, hogy az ökopark hosszútávon egy nagyobbacska élményparkká nője ki magát. A tervek szerint a beruházás második szakaszában egy edzőtábort is létrehoznak, melyben fedett olimpiai medencék és kisebb szabadtéri medencék, egy többfunkciós kézilabda terem, öt focipálya, egy lovaglópálya, gokart- és kerékpár pálya várja az érdeklődőket. Az öko-park projekt második fázisa a tervek szerint egy év múlva veszi kezdetét. A leendő edzőtábor ideális helyszín lehet a sportolók felkészítéséhez.

A Park a Zágrábtól 25 kilométerre lévő Pisarovina mellett helyezkedik el. A területet széles folyóvölgyek, illetve erdővel borított lankás hegyi területek jellemzik. Eszményi hely ez az aktív sportos, vagy akár lezser családi pihenéshez.

Zágráb Megyei Idegenforgalmi Közösség
www.tzzz.hr

Kraš
www.kras.hr
 
 

Cookie policy

 

In order to provide you the best experience of our site, and to make the site work properly, this site saves on your computer a small amount of information (cookies). By using the site www.croatia.hr, you agree to the use of cookies. By blocking cookies, you can still browse the site, but some of its functionality will not be available to you.

 

What is a cookie?

A cookie is information stored on your computer by the website you visit. Cookies allow the website to display information that is tailored to your needs. They usually store your settings and preferences for the website, such as preferred language, e-mail address or password. Later, when you re-open the same website, the browser sends back cookies that belong to this site.

 

Also, they make it possible for us to measure the number of visitors and sources of traffic on our website, and as a result, we are able to improve the performance of our site.

 

All the information collected by the cookies, is accumulated and stays anonymous. This information allows us to monitor the effectiveness of the websites and is not shared with any other parties.

 

All this information can be saved only if you enable it - websites cannot get access to the information that you have not given them, and they cannot access other data on your computer.

 

Disabling cookies

By turning off cookies, you decide whether you want to allow the storage of cookies on your computer. Cookies settings can be controlled and configurated in your web browser. If you disable cookies, you will not be able to use some of the functionality on our website.

 

Opting out

By default, the browsing experience of website visitors is tracked by Google Analytics in order to produce anonymised statistics. You may choose not to be tracked (opt-out). If you change your mind, you can choose to be tracked again (opt-in).
 

Do not track preferences

Do not track is a function that allows visitors to opt out from being tracked by websites for any purpose including the use of analytics services, advertising networks and social platforms. Do not track options are available in a number of browsers including:

 

Firefox

Internet Explorer

Chrome

Safari

Opera

 

•  If you enable do not track in your web browser, Google Analytics will respect your choice;

•  If you have enabled the do not track function, you will not be tracked. This is in addition to you opting-out of the aggregation and analysis of data for our website statistics;

•  If you have not enabled the do not track option but you choose to opt-out, the cookie ‘piwik_ignore’ will be stored in your browser. All visitors with a piwik_ignore cookie will not be tracked by Google Analytics;

•  If you have disabled all cookies from your browser, we will still collect some general data about your browsing (e.g. a record of a visitor to our website) but they will be less accurate and your visit will not be tracked (Piwik cookies are not used).

 

More about cookies can be found here:

Cookies - http://www.ico.org.uk/for_organisations/privacy_and_electronic_communica...