Mivel a Zaton
üdülőtelepre örvendetes módon évről évre egyre több kül- és belföldi
turista érkezik, igény támadt a szálláshely kapacitások kibővítésére.
Ennek szellemében döntött úgy a vezetőség, hogy a közkedvelt üdülőfalun
belül új turisztikai-vendéglátó egységeket alakítanak ki. A projekt a
komplett üdülőtelepet, a kempinget, az apartmanokat és a tervezett
hotelt is kiszolgáló új recepció kialakítását is magában foglalja. A
tervek szerint az üdülőfalu közepén, 50.000 négyzetméternyi területen
építik meg az Adria legkorszerűbb víziparkját, amely 11 medencével,
örvényekkel, csúszdákkal és egyéb vízi attrakciókkal várja vendégeit. Az
aquapark mellé egy új szállodát is felhúznának, amely 250 szobával,
szabadtéri rendezvényterülettel, egy konferenciák, vásárok és
sportrendezvények megtartására is alkalmas létesítménnyel, valamint egy
fedett uszodával lesz felszerelve. A projekt legkiemeltebb vállalkozása a
„Dalmát falu”, amellyel a fenyőerdőben 80 000 négyzetméternyi területen
550 mobilház kihelyezését tervezik.
Zaton egy közkedvelt nyaralóhely, amely két történelmi város - Nin és
Zadar – között helyezkedik el, az előbbitől két, az utóbbitól pedig 15
kilométerre.
Zaton egyedülálló ötvözete a jellegzetes dalmát architektúrának, a
kellemes délszaki klímának, a megóvott természetnek, a gazdag
kultúrtörténeti örökségnek és a nyüzsgő turisztikai mindennapoknak.
Zadar Megyei Idegenforgalmi Közösség
www.zadar.hr