A történelem – s különösképpen a 19. század – kedvelőinek érdeklődésére apellál ez a rendezvény, amely októberben kerül megrendezésre Zaprešićben. A Zágrábtól 18 km-nyire északnyugatra eső városban ünneplik ugyan is Josip Jellasics horvát bán személyét és életművét, kinek neve a horvát népnek a nagyhatalmi hódítóktól történő elszakadását és függetlenné válását célzó törekvéseit szimbolizálja. A horvát nemzeti érdekeknek szentelt viharos élete befejeztével 1859-ben a zaprešići Szent József-kápolnában helyezték örök nyugalomra. Földi maradványait 1991-ben szállították át a családi kriptába, amelyben a grófi család további 13 tagja alussza örök álmát.
A Jellasics bán születésének (1801. október 16.) évfordulójáról megemlékező Jellasics napok rendezvényhez kapcsolódóan bált, díjugrató versenyt, valamint gazdasági vásárt és kiállítást is rendeznek. Az idelátogatók megtekinthetik a Jellasicsok Novi dvori-kastélyát, amely kiemelkedő kultúrtörténeti örökségnek számít, s a városka környékén is számos látnivaló várja a látogatókat.
Zaprešić vidéke a horvát kulturális, történelmi és művészeti örökség legszebb darabjait őrzi, mint például különösképpen azok a 18-19. századi kastélyok, melyek építtetőik európai barokkos ízléséről tanúskodnak. Zaprešić tágabb környezetében hat kastély maradt fenn, melyek közül kettő – a Gornja Bistra-i barokk Oršić-kastély és a Brdovac területén lévő és a horvátországi klasszicista építészet egyik legszebb példányának tartott Januševec – különleges védettséget élvez. Itt van továbbá a Lužnica-kastély Šibicében, a Laduč-kastély (Brdovec község), valamint a Zaprešićben lévő Novi dvori.
A Zajarki-tó sporthorgász övezetével, illetve a Krapina-folyó a pecások valódi paradicsoma, míg a Medvednica Természetpark remek feltételeket kínál a túrázáshoz, hegymászáshoz és síeléshez. A várostól nyugatra, a szlovén határ felé haladva kezdődik a Po Sutli i Žumberku turista övezet. A lovagláson, siklóernyőzésen, sárkányrepülésen, moto-crosson, kerékpározáson, golfon, az ízletes gasztronómiai kínálaton felül a hagyományos rendezvények (Jellasics Napok, Aratási ünnepségek...) teszik ezt a kisvárost látogatásra érdemessé.
A kastélyokon felül említésre méltóak továbbá a régi kúriák, a kis templomok és a Zagorje hiža nevezetű hagyományos parasztházai.
Josip Jellasics 1848-tól egészen 1859-ben bekövetkezett haláláig volt horvát-dalmát-szlavón bán, aki 1848-ban törölte el a jobbágyság intézményét. Mivel több évszázad után sikeresen visszaszerezte a horvát területek többségét, a horvát államiság és nemzeti érdekek megóvásának szimbólumává vált.
Az ő emléke előtt tisztelgő esemény az idén október 3-17. között kerül megrendezésre.
Zágráb megyei Idegenforgalmi Közösség
www.tzzz.hr
Zaprešić városi Idegenforgalmi Közösség
www.zapresic.hr