Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük
Keresés
Homepage Külképviseletek Magyarország Hírlevél Zágráb – City bus – új idegenforgalmi kínálat  
 
Zágráb – City bus – új idegenforgalmi kínálat
A Zágrábba látogató turisták újabban a városi utcákat rovó turistabuszról is megismerkedhetnek a várossal és annak történelmével. A mikrofonba magyarázó idegenvezető helyett a turisták fülhallgatón keresztül, hét nyelv közül kiválasztva a nekik legmegfelelőbbet, hallgathatják a túra útvonalával szinkronban elhangzó kalauzolást.

A nyitott városnézőbusz egyelőre egy rövidebb és egy hosszabb útvonalon szállítja az utasokat. A rövidebb, „piros túra” egy órás és a Felső- és Alsó-várossal ismerteti meg a turistákat, míg a két órás ún. „zöld túra” Zágráb két ismert tavához, a Bundekhez és a Jarunhoz is elkalauzolja a látogatókat.

A turistabusszal megtett egy- vagy két órás túrák során megismerkedhetünk Zágráb gazdag, 900 éves múltjával, illetve a városhoz fűződő olyan érdekességeket tudhatunk meg, mint például azt, hogy Zágráb első írásos említése 1094-ből datálódik, hogy a Radio Zagreb Európa ezen részének első rádióállomásaként 1926-ban kezdte el sugározni adását, illetve, hogy az első motoros jármű 1901-ben bukkant fel Zágráb utcáin.


Zágráb városi Idegenforgalmi Közösség
www.zagreb-tourisinfo.hr