Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük
Keresés
 
Veli Lošinj – Delfin nap
Veli Lošinjban augusztus 7-én tartják a Kék Világ a Tenger kutatási és védelmi Intézet szervezésében immáron 1993. óta megrendezésre kerülő hagyományos rendezvényt, a Delfin napot. A szervezet már 23 éve tanulmányozza a Cres és Lošinj tengervizeiben élő palackorrú delfinközösségek biológiáját, ökológiáját és társadalmi szerkezetét. A helyi delfinpopuláció mint egy 120 egyedet számlál, s mint ilyen a Földközi-tengeri térség legkiemelkedőbben tanulmányozott csoportjának számít.

A Kék világ az adriai delfinek és a tenger élővilágának védelmére jött létre, melynek fő célja a tenger élővilágának kutatása és védelme, a környezettudatos életmód oktatása, az ökoturizmus fejlesztése és támogatása., illetve a szigetek és a helyi közösségek fenntartható fejlődésének elősegítése.

A Kék Világ 2003-ban nyitotta meg első adriai tengeri oktatóközpontját, melyben állandó kiállítások, bemutatók, interaktív és multimédiás prezentációk, műhelyfoglalkozások, előadások és tanfolyamok segítségével folytatják az oktatómunkát.

Projektjeik egyike a „Fogadjon örökbe egy delfint” akció, amely lehetővé teszi, hogy a szervezet tovább folytathassa kutatómunkáját és működését. A delfin örökbefogadója egy személyre szóló örökbefogadó igazolást, rövid leírást és fényképet is kap az örökbefogadott delfinről.

A Kék Világ várja azon önkénteseket is, akik szívesen eltöltenek tíz napot a Veli Lošinji- bázison, és a mindennapos feladatokban aktív szerepet vállalva szereznek tapasztalatokat a terepen folyó munkát illetően.
A szervezet egész éves munkájának csúcspontja azonban kétségtelenül a Veli Losinjban már 18. éve augusztus első szombatján megrendezésre kerülő "Delfin nap" természetvédő kampány, melynek alkalmával rendszeresen előadásokat tartanak, kiállításokat, műhelyfoglalkozásokat, játékokat, sportvetélkedőket és más szórakoztató rendezvényeket szerveznek. A kisváros utcáit a tenger és a delfinek témáját feldolgozó színes gyermekrajzok díszítik, melyek közül a legszebbek a következő szezonban a Kék Világ gyermek pólóit ékesítik.

Veli Lošinj a Lošinj-sziget délkeleti részén, egy keskeny tengerszorosban helyezkedik el. Elsősorban a kikötőt karéjozó magas házak, valamint kellemes kertekkel övezett szép villák jellemzik ezt a kedves kisvárost, amely a 19. században enyhe klímájának köszönhetően vált ismertté.

Mali Lošinj-nyal együtt már 1892-ben klimatikus gyógyhellyé nyilvánították, s ezt követően gyógyturizmusa dinamikus fejlődésnek indult.


Tengermellék-Fennsík Megyei Idegenforgalmi Közösség
www.kvarner.hr

Mali Lošinj Városi Idegenforgalmi Közösség
www.tz-malilosinj.hr

Kék Világ Szervezet
www.plavi-svijet.org