Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük
Keresés
Homepage Külképviseletek Magyarország Hírlevél Unije – Egy kis sziget nagyszerű üdüléshez  
 
Unije – Egy kis sziget nagyszerű üdüléshez
Noha aprócska, és csak egy lakott település van rajta, Unije szigete évről évre egyre több turistát vonz, s ennek oka kultúrtörténeti örökségében, gyönyörű fürdőhelyeiben és sétaútjaiban, megóvott természeti környezetében, lakói szívélyes vendégszeretetében, valamint abban keresendő, hogy a szigeten nincsenek turistatömegek sem gépkocsi közlekedés.

A Lošinjt környező szigetek közül a legnagyobb területűnek számító Unije a Kvarner bejáratánál történt kedvező elhelyezkedésének, iható vizű forrásának és kiterjedt termékeny földjeinek köszönhetően már ősidőktől fogva lakott. Az őskortól tartó folyamatos lakottságot a sziget szárazföldi területén és a tenger fenekén feltárt leletek sokasága, mint például római kori villamaradványok, tanúsítják. A sziget akvatóriuma emberemlékezet óta az Isztriából Dalmácia, illetve a még mélyebben benyúló Kvarner-öböl felé vezető tengeri hajós útvonalak metszéspontja. A sziget körül szétszóródott szirtek és zátonyok nagy számára való tekintettel nem csoda, hogy errefelé több hajó is hajótörést szenvedett és elsüllyedt. Egy ilyen hajótörés maradványai az unijei kikötő bejáratánál is láthatók.

Unijén csupán egy, a szigettel azonos nevű település van, a földdarab szélvédett, és olívaültetvényeiről nevezetes nyugati részében. Akad itt néhány étterem, cukrászda, pékség, posta és üzlet is. A helyiek jellegzetesen széles oromzatú házaikban kínálnak magánszállást.

A szigeten egy kisebb légikikötő is van, a pulai reptértől 30, a lošinji légikikötőtől pedig 8 kilométernyi távolságra. Unijét menetrendszerű hajójárat köti össze Lošinj szigetével, s heti több katamarán járat is van Rijekába.


Tengermellék-Fennsík megyei Idegenforgalmi Közösség
www.kvarner.hr

Mali Lošinj városi Idegenforgalmi Közösség
www.tz-malilosinj.hr
 
 

Cookie policy

In order to provide you the best experience of our site, and to make the site work properly, this site saves on your computer a small amount of information (cookies). By using the site www.croatia.hr, you agree to the use of cookies. By blocking cookies, you can still browse the site, but some of its functionality will not be available to you.

What is a cookie?

A cookie is information stored on your computer by the website you visit. Cookies allow the website to display information that is tailored to your needs. They usually store your settings and preferences for the website, such as preferred language, e-mail address or password. Later, when you re-open the same website, the browser sends back cookies that belong to this site.

Also, they make it possible for us to measure the number of visitors and sources of traffic on our website, and as a result, we are able to improve the performance of our site.

All the information collected by the cookies, is accumulated and stays anonymous. This information allows us to monitor the effectiveness of the websites and is not shared with any other parties.

All this information can be saved only if you enable it - websites cannot get access to the information that you have not given them, and they cannot access other data on your computer.

Disabling cookies

By turning off cookies, you decide whether you want to allow the storage of cookies on your computer. Cookies settings can be controlled and configurated in your web browser. If you disable cookies, you will not be able to use some of the functionality on our website.

More about cookies can be found here:

HTTP cookie
Cookies