Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük
Keresés
Homepage Külképviseletek Magyarország Hírlevél Sveta Helena – Nemzetközi vitézi torna  
 
Sveta Helena – Nemzetközi vitézi torna
Sveta Helenában a Szent Heléna-kápolna és a kastély környékén május 16-án és 17-én rendezik meg a hagyományos Nemzetközi Vitézi Tornát.

A tíz egynéhány középkori tábor, az erőd makettek, a középkori harcászati masinák és a vitézek vetélkedése mellett az esemény számos kísérőprogramot kínál, mint például középkori főzőcskézés, pénzverés és íjászkodás, illetve középkori „inkvizíció”. A tornán több középkori vitézi csapat is vendégszerepel Magyarországról, Csehországból, Szlovéniából és Portugáliából. A tornát annak a Sv. Helenánál lezajlott csatának az emlékére rendezik meg, melyben a horvátok egyik jelentős győzelmüket aratták a törökök felett. A csata 1557. augusztus 19-én, a Lonj-folyó mellett, a Sveta Helena aljában elterülő réten zajlott, melyben az Ivan Lenković kapitány által vezetett horvát katonaság legyőzte a túlerőben lévő török sereget és megfutamodásra késztette őket.

A programban felelevenítik a csatát megelőző estét, bemutatják a horvát parasztok, iparosok és katonák hétköznapjait, valamint Horvátország ezen részének a törökök időkbe visszanyúló sorsfordító éveit. Ezen a napon a régi mesterségek művelői is felvonulnak és bemutatják termékeiket és tudományukat, míg védelmüket egy katonai tábor és a középkori fegyverek másolataival felvértezett katonák fogják biztosítani.

A vitézi táborokban a látogatók a középkori fegyverek, színpompás pajzsok és páncélzatok egész arzenálját tekinthetik meg. Ha megéheznének, akkor feledésbe merült gabonákból készült forró kásával, vagy a középkori receptúrák szerint elkészített, mézzel ízesített kacsával csillapíthatják éhségüket.

A Sveta Helena-i tornán nem kell csupán szemlélődő látogatónak lennie, csatlakozzon Ön is a vitézi játékokhoz, próbálja ki az íjjal történő célbalövést, kocsikázzon egyet, vagy pattanjon lóhátra.
Sveta Helena Zágráb megye északkeleti részében, Sveti Ivan Zelina város mellett, Zágrábtól 30 kilométernyire fekvő település.


Zágráb megye Idegenforgalmi Közössége
www.tzzz.hr

Sveti Ivan Zelina város Idegenforgalmi Közössége
www.tz-zelina.hr