Split város új hosztelje, a «Golly & Bossy» nemrégiben fogadta első vendégeit. Ez a meglepő, szellemes és öniróniáról árulkodó névvel (goli i bosi/pucérak és mezítlábasok) rendelkező dizájnhotel egy, a Morpurgova mezőn lévő neoklasszicista stílusú épületben, melyben régebben egy áruház működött, került kialakításra. A szálló bővelkedik korszerű és izgalmas dizájn megoldásokban, és műszakilag is teljes körűen felszerelt. 28 szobájában 138 ágy van. Az első és második emeletén kaptak helyet a négy- és hat-ágyas szobák, míg a hotel típusú harmadik emeletén kétágyas szobák vannak. Minden szoba rendelkezik tusolóval, toalettel és ingyenes Internet kapcsolattal. Erkélyeiről elragadó kilátás nyílik Split történelmi óvárosára, az épület elé pedig egy nagy teraszt építettek.
A szobák számozása is különleges, mivel minden szobaszám Split múltjának egy-egy fontos dátumát képviseli. Ilyen értelemben például az 1221-es szobába lépve egy felirat tájékoztat arról, hogy a kalózok a szoba számául szolgáló évben támadták meg Split városát, míg a 2010-es szobaszám a hosztel megnyitásának évére utal.
A Split központjában megnyílt új hosztel mellett az idén több kis családi szállót is átadtak, míg jövőre várható a Marjan Hilton, a Hotel Central és a Matić Villa projektek befejezése. A tervek között szerepel a Bellevue és Ambasador szállodák felújítása, valamint egy új szálloda felépítése is Spli Bačvice nevű híres strandjának a közelében.
Split-Dalmát megyei Idegenforgalmi Közösség
www.dalmatia.hr
Split városi Idegenforgalmi Közösség
www.visitsplit.com