Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük
Keresés
Homepage Külképviseletek Magyarország Hírlevél 2011 Varasd – Udvarok, mint turisztikai termékek  
 

Varasd – Udvarok, mint turisztikai termékek

Varasd – Udvarok, mint turisztikai termékek
„A varasdi udvarok meséi” a neve annak az új turisztikai terméknek, mellyel a varasdiak egész éven át minél több turistát szeretnének városukba csalogatni, hogy megismertessék őket kultúrájukkal, építészetükkel és a város mindennapjaival.

Varasd történelmi belvárosa ugyan is bővelkedik olyan tetszetős udvarokban, melyek jelenlegi és egykori lakóikról regélnek. A varasdi udvarok meséi program egyrészt a turisztikai kínálatot hivatott gazdagítani, másrészt pedig a kulturális örökség megóvása, felújítása és kellő kezelése a célja. A kicsinosított udvarok egyike a Dvorart, amely tavaly a Špancirfest elnevezésű jeles fesztivál előtt is megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Ebben az udvarban a legváltozatosabb növényekkel teli kert mellett szusszanhatnak egyet a megfáradt turisták. A tervek szerint az idei augusztusi Špancirfest kezdetéig az udvart kibővítik, amely így már mint egy húsz turista fogadására lesz alkalmas. A varasdiak ezen felül a legkülönfélébb programokkal várják az idelátogatókat, úgy mint kézműves műhely, emléktárgyak készítése, illetve helyi jellegű ételek mustrája.

Varasdot egyébiránt a világ egyik legjobb turistakalauza, a Lonely Planet Horvátország első számú megtekintésre érdemes városává választotta, olyan településként írva le, amely odaadóan ápolja barokk építészeti hagyományát.

A közép-európai városok füzérében Varasd egy olyan sajátos gyöngyszem, városmúzeum, amely különleges identitását barokk épületeinek szépségével, kecses tereinek, utcáinak, parkjainak meghittségével és fennmaradt múzeumi gyűjteményeinek gazdagságával fejezi ki. Megannyi kultúrtörténeti nevezetessége a város több mint nyolcszáz éves múltjától regél. Varasdot számos horvát nemes és nagybirtokos, iparos és művészember választotta lakóhelyéül, főként a XVIII. század végén, amikor is Horvátország fővárosaként élte aranykorát.

Varasd megyei Idegenforgalmi Közösség
www.turizam-vzz.hr

Varasd városi Idegenforgalmi Közösség
www.tourism-varazdin.hr