A fiš nevű pikáns halászlé Szlavónia egyik gasztronómiai védjegye, s egyben egyike azon ételeknek, melyet egy szlavóniai utazás alkalmával egyszerűen vétek lenne kihagyni. Slavonski Brodban minden év júliusának elején rendezik meg azt a versenyt, melyen a halászléfőzés mesterei vetélkednek a legjobb halászléfőző címért, s egyben azt kívánják bizonyítani, hogy éppenséggel az ő receptjük szerint készült hallé a legízletesebb. A főző párbajokat jófajta itókák és válogatott szlavóniai borok kavalkádja, no meg a tamburások vidám nótázása és zenélése kíséri.
A hagyományos halászléfőző verseny a város kis strandján kerül megrendezésre, ahol egykoron alig húsz egynéhány halászléfőző gyűlt össze, míg manapság a Fišijada kedvéért egész Európából özönlenek a hozzáértők Slavonski Brodba. Az idei verseny július első napján kerül megrendezésre.
A gazdag gasztronómiai kínálaton felül a Száva parti város és környéke számos kultúrtörténeti látványosságot kínál, melyek közül a legnevezetesebb a bródi Erőd és a ferences kolostor.
Az osztrákok 1715 és 1780 között építették meg az erődöt, amely Eszék és Stara Gradiška megerődített szlavón barokk váraival együtt a török határ mentén húzódó hatalmas védelmi rendszer részét képezte. A szabályos csillag alaprajzú erődöt 4000 katona és 150 ágyú elhelyezésére tervezték. Noha határ menti katonai erődítményként épült, az Erőd a történelem folyamán soha nem bizonyíthatta harci erejét. A falain belül volt egykori katonai élet mindennapjaira több fennmaradt védelmi létesítmény emlékeztet. A jelenleg kiemelt védettséget élvező erőd különféle rendezvényeknek ad otthont. A helyiek rendszeresen szórakoztatják a turistákat az élő történelem elnevezésű programokkal, melyeken a 18. század második felében volt huszárezred egyenruháját viselő jelmezesek, illetve az erőd múltját felidéző kapitányok, írnokok, őrök és iparosok parádéznak.
A történelmi hagyaték mellett a bródi vidék különösen a vadászok és halászok számára vonzó, hiszen gazdag vadászterületein találhatóak Európa ezen részének legnagyobb halastavai. Érdemes megemlíteni azokat a kirándulóhelyeket és védett területeket is, melyeknek köszönhetően a bródi vidék egyre nagyobb számban vonzza a turistákat.
Bród-Szávamente megyei Idegenfogalmi Közösség
www.tzbpz.hr
Slavonski Brod városi Idegenforgalmi Közösség
www.tzgsb.hr