A CNN nemzetközi televíziós csatorna nemrégiben a horvát Rabot a világ tíz azon szigete közé sorolta, melyet a szokványostól eltérő kínálata miatt érdemes felkeresni. A CNN a naturistáknak ajánlja Rabot, melyet a mezítelen fürdőzés bölcsőjének titulál. A naturizmus VIII. Edward angol király és szerelme, Wallis Simpson jóvoltából honosodott meg a szigeten, kiknek a helyi hatóságok 1936-ban engedélyezték a mezítelen fürdőzést és napozást a sziget Kandarol nevű területén. Rabon ekkor indul virágzásnak a nudizmus, s a sziget a világ naturistáinak körében egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Az írásos emlékek azonban arról tanúskodnak, hogy a naturizmusnak Rab-szigeten már az angol király fürdőzése előtt is volt hagyománya, hiszen a rabi naturista strandot már a 19-20. század fordulóján megnyitották.
A CNN Lopart, illetve annak három fürdőhelyét - Sahara, Stolac és Ciganka – ajánlja a naturista fürdőzőknek, kiket egyben arra buzdít, hogy fürdőzés után feltétlenül látogassanak el Rab városába.
Rab a szervezett turizmus 120 éves hagyományával büszkélkedő sziget, melynek azonos nevű „fővárosa” egykoron római település volt. A helyet maga Oktáviánusz Augusztus római császár emelte városi rangra és Kr. e. 10-ben municípiummá nyilvánította. A városka minden egyes épülete tíz egynéhány generációra visszamenően emlékezik, a reneszánsz és gótikus kapuk felett a néhai rabi nemesi családok címerei díszelegnek, kiknek jeles utódai napjainkban a világ minden részéről idesereglő turisták szívélyes házigazdái. A nyár folyamán Rab változatos zenei és színpadi rendezvényekkel várja látogatóit.
A sziget leginkább homokos, apró kavicsos és sziklás strandjairól nevezetes, melyek szépségét már régen felfedezték. Az osztrák természettudós, Camilo Morgan, aki a 19-20. század fordulóján három alkalommal is ellátogatott a szigetre, így írt Rabról: „A sziget nyugati részén lévő tíz csodálatos öböl tengervize néhol smaragdzöld színben játszik. Ha az olasz és a francia partokat cote d'azur (Azúr part) névvel illetjük, akkor ezek a partok megérdemelten viselhetnék a cote smargdine (Smaragd part) nevet.”
A CNN ranglistájára az európai helyek közül Rab mellett csupán Ibiza és Szicília került fel, melyeket a bulizás rajongóinak, illetve a haspókoknak ajánlanak. A gazdagoknak a Bahamákon lévő Musha Cay-t, a szerelmes pároknak az Ausztráliában lévő Lizard-szigetet, a kivételes természeti szépségek rajongóinak a Sar-szigetet, a magányos farkasoknak a japán Ogasawara-t, a családoknak a Hawaii Oaha-t, a vásárlás megszállotjainak Hong Kong-ot, míg a hírességekre vadászóknak St. Bartz-t ajánlják.
Tengermellék-Hegyvidék megyei Idegenforgalmi Közösség
www.kvarner.hr
Rab városi Idegenfogalmi Közösség
www.tzg-rab.hr