A világon csupán hét szobor maradt fent Apoxiomenoszról, az ógörög atlétáról, amelyek közül az egyiket éppen Horvátországban találták meg. Az ismeretlen szobrásztól eredő, mint egy kétezer éves bronzszoborra 1999-ben bukkantak rá Lošinj szigetének közelében. A műalkotás 45 méter mélységben, két szikla közé beszorulva várta a megváltást. A több mint 2000 éves atléta a tenger mélyéről történt kiszabadítását követően egy hét éves restaurálási folyamatnak köszönhetően nyerte vissza régi fényét.
A szobor egy atlétát, egy fiatal sportolót ábrázol, amint éppen a verseny után a testéről az olaj, por és izzadság levakarására szolgáló kaparóvasat tisztogatja. A mint egy hét éven át tartó restaurálás folyamán a szobor anyagának és stílusának alapján megállapítást nyert, hogy a szobor a Kr. e. 2.-1. sz.-ból ered, míg az elkészítése alapjául szolgáló prototípus jóval régebbi lehet, valószínűleg a Kr. e. 4. sz. közepén készülhetett.
A horvátországi Apoxiomenosz az eredeti szobor i. e. 2-1. században készült nyolc darab hellenisztikus másolatának egyike, amely különösen jó állapotban maradt ránk, és a kidolgozás minősége is felülmúlja a többi másolatét.
Az Apoxiomenosz szobor, melyet 1999. április 27-én emeltek ki a tengerfenékről, 2013. végétől kerül végleges kiállításra a Mali Lošinj-i Kvarner-palotában. A lošinjiak az idén április 24. és 27. között is visszarepítenek bennünket Apoximenosz és az ókor idejébe. A rendezvénysorozaton régészeti búvártúrák, ókori ékszerkiállítás és frizurabemutató kerülnek megrendezésre, míg a lošinji szállodákban római fürdő- és masszázskínálat várja a turistákat. A lošinji múzeumban a horvát Apoxiomenoszról hangzanak el előadások, majd május 10-én „Víz alatti régészet és az Apoxiomenosz bronzszobor feltárása” címmel egy tudományos konferenciát szerveznek.
Lošinj egy hosszú turisztikai hagyománnyal rendelkező kvarnerói sziget. Part menti sétaösvényei varázslatos öblökön és több százéves fenyveseken keresztül haladnak át. A sziget számos templomán túl van itt egy 15. században épült védtorony is, amely a tenger felőli kalóztámadások visszaverésére szolgált. Itt van a Rovenska nevű halászfalu is csodálatos strandjával, hullámtörő gátjával és hamisítatlan halászhangulatával, egy parkerdő és a Podjavori nevű klimatikus gyógyhely. Délszaki klímája, tiszta levegője és megóvott természeti környezete okán Lošinjt már a 19. század végén a pihenést és a gyógyulást szolgáló eszményi szigetként azonosították, így aztán a vitalitás szigetének nevezték el.
Tengermellék-Hegyvidék megyei Idegenforgalmi Közösség
www.kvarner.hr
Mali Lošinj városi Idegenforgalmi Közösség
www.tz-malilosinj.hr