A Gorski kotar nyugati részén fekvő aprócska Lokve a környéken lévő pocsolyákról (horvátul: lokva) kapta a nevét. A lokveiek, akiket sokáig „békások”-nak gúnyoltak, idővel a gúnynévből márkanevet faragva minden év tavaszán rendezik meg a Békaéjszakák nevű rendezvényt, amely nem csupán a békák, de a lokvei vidék lakóinak ünnepe is.
Az idén április végén 35. alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos Békaéjszakák programsorozat, amelynek a fénypontja a békaugrató verseny, melyre a békatulajdonosok kedvencükkel együt jönnek el. Az összesereglett nézőközönség lelkes szurkolása mellett a békások minél nagyobb ugrásra próbálják rávenni a négylábú versenyzőket. Fontos megjegyezni, hogy a versenyszám befejeztével a békák visszakerülnek természetes élőhelyükre.
A békák tiszteletére Lokvéban még egy Békamúzeumot is berendeztek, melyben a látogatók mindent megtudhatnak a békákról, a lokvei békászat és a Békaéjszakák történetéről, valamint a békafogás fortélyiról. A múzeum több, mint ezer béka témájú kiállítási tárgyat vonultat fel a világ minden tájáról. A múzeumban oktatóplakátok, dokumentumfilmek, audió- és videofelvételek is megtekinthetők, sőt az ajándéktárgy üzletben szuvenírt is választhatunk magunknak. A különleges múzeumba tett látogatás megkoronázásaként a látogatók az igen kellemes ízű, erdei gyümölcsökből készül, „békavér” névre hallgató likőrt is megkóstolhatják.
Lokve, a Gorski kotar egyik legrégibb települése a Risnjak lábánál fekszik. A Békaéjszakákon felül a gyönyörű természeti környezetű és hegyvidéki klímájú Lokve megannyi rekreációs-, pihenőcélú lehetőséget kínál. A sport-rekreációs tevékenységek rajongói az Ifjúsági tavon, illetve Horvátország legnagyobb barlangjában, a szépségével minden látogatóját lenyűgöző Lokvarkában hódolhatnak szenvedélyüknek. Itt van még a Golubinjak parkerdő is, amely jelzésekkel ellátott gyalogösvényeivel várja a látogatókat.
Tengermellék-Hegyvidék megyei Idegenforgalmi Közösség
www.kvarner.hr
Lokve községi Idegenforgalmi Közösség
www.tz-lokve.hr