Kezdetét vette a közkedvelt pulai Hotel Histria felújítása. Az Arenaturist tulajdonában álló intézmény négycsillagossá lényegül át és mivel részben átkerül a Park Plaza Hotels vállalatcsoport irányítása alá, a jövőben Park Plaza Histria néven folytatja működését. Az átadás jövő év májusában várható. Ez a beruházás, a Punta Verudela apartmanok felújításával egyetemben, a jövő évi nyári szezonig elkészülő legjelentősebb isztriai régiós projektek közé tartozik.
A Histria és Punta Verudela létesítmények, illetve az őket körülvevő terület - elsősorban kertépítészeti – rendezésébe 25 millió eurót fektetnek be. A hotel és a turistafalu külső kinézete nem változik, főként a szállásegységek kerülnek átalakításra. 233 szobát és kilenc lakosztályt csinosítanak ki, az egyik kongresszusi központot egy már előzőleg renovált konferenciaterem mintájára fogják átalakítani, illetve a konferenciatermek mindegyikét a legkorszerűbb technológiával szerelik fel. A hotel legalsó szintje teljes metamorfózison megy keresztül. A fedett medence mellett szaunákkal, masszázs és szépségápolási szobákkal, pihenőszobákkal és fittnessz stúdióval rendelkező wellness és spa részleget alakítanak ki több, mint ezer négyzetméteres területen. A szálloda éjszakai klubját és kaszinóját elhelyező részlegben egyelőre nem terveznek változtatásokat.
A Punta Verudelában történő átalakítások eredményeképpen a turistafaluban 18 villaépületben, 436 apartmanban és 123 stúdióban kínálnak majd elhelyezést. A szállásegységeken felül átalakítják a nyitott medencét, a gyermek- és shopping részleget, illetve új sportlehetőségekkel gazdagítják a kínálatot.
A másik isztriai szállodalánc, a rovinji Maistra a magas kategóriájú Eden és Lone szállodák közötti területen az említett hotelek vendégeit kiszolgáló új medencét alakít ki, illetve a Monte Mulini üdülőterület strandját fogja kicsinosítani. A projekt értéke meghaladja a 35 millió kunát.
Isztria Megyei Idegenforgalmi Közösség
www.istra.com
Arenaturist
www.arenaturist.hr