A nevezetes Brijuni-szigetcsoporttal átellenben elhelyezkedő, Pulához közeli apró isztriai település, Fažana az idei nyárra egy sor kulturális-szórakoztató meglepetéssel készül.
A fažanai tengerparti sétányon augusztus folyamán hét naponként kerül megrendezésre a Hagyományos Esték elnevezésű rendezvény, az isztriai emléktárgyak és kézművestermékek kirakodóvására.
Fažana halászfaluban emberemlékezet óta mesteri módon halásszák és készítik el a szardellát. Éppen ezért nem csoda, hogy a település legjelentősebb eseménye a Szardella fesztivál, melyen az érdeklődők több, mint százféle módon elkészítve kóstolhatják ezt a kék halat. Ezen felül a halászládák cipelésében, evezésben, zsinórhúzásban és egyéb sport-, kulturális- és szórakoztató rendezvényeken is részt vehetnek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy napjainkban a település gasztronómiai kínálata túlnyomó részt ezen a kék halon alapszik.
Fažana a kilencvenes években szardella feldolgozó és konzerváló üzeméről volt nevezetes, melyet 1952-ben költöztettek ide. Arról, hogy a helyiek milyen mértékben kötődnek a tengerhez és a szardellához, mi sem tanúskodik jobban, mint hogy a tengerparti sétány mellett Szardella Park néven egy különleges szabadtéri kiállítóteret is kialakítottak, melyben a fažanai művészek ezen ezüstöskék hal által ihletett szobrai láthatók.
Itt van a Szardella út is, melynek éttermei és kisvendéglői ízletes fogásokat kínálnak, illetve a Kis Halász Akadémia nevű rendezvény, melyen a szardella besózásának tudományát sajátíthatjuk el.
«Ča ribari znaju» néven fut az a halászünnepség, melyen a helyi halászok mutatják meg az érdeklődőknek, hogy mire is képesek a tengeren. A látogatók megtekinthetik az ősi halászeszközöket, illetve a különleges kinézetű batana bárkák versenyét, sőt egy bemutató halásztúra keretében a halászokhoz is csatlakozhatnak.
Ez a Pulához közeli kis halászfalu az össznépi vigasságokon felül a Fažanske sutone nevű komolyzenei fesztivállal is készül, melyen tehetséges fiatal isztriai zeneművészek adnak kamarazenei koncerteket.
Isztria megyei Idegenforgalmi Közösség
www.istra.hr
Fažana községi Idegenforgalmi Közösség
www.infofazana.hr