A horvát történelem egyik legérdekesebb legendája a kakasokról (picokok) szóló legenda, amely Đurđevac lakóinak bátorságáról és leleményességéről regél. A helyiek annak idején meglehetősen furfangosan jártak túl a városukat hosszan ostromló törökök eszén. Történt ugyan is, hogy miután Ulama bég rájött, hogy serege nem lesz képes egyetlen támadással bevenni Đurđevc erődjét, úgy döntött, hogy "türelmes" ostrommal veszi be a várost. Azt a stratégiát eszelte ki, hogy a település lakóinak kiéheztetésével kényszeríti ki, hogy feladják magukat. Amikor azonban a vár falai között - egy kakas kivételével – semmi ehető nem maradt, Đurđevac lakói egy "ördögi tervet" eszeltek ki. Úgy döntöttek, hogy utolsó megmaradt „élelmüket” ágyúból lövik ki a török seregre, azt a látszatot keltve, hogy még bővében vannak az élelemnek. Ulama bég be is dőlt a cselnek: abbéli meggyőződésében, hogy - lévén kakasokat lődöznek ki az ágyúból - a đurđeváciaknak még bőven van mit enniük, visszavonulót fúj. A đurđeváciak ezóta az "esemény" óta viselik a kakasosok (picokok) ragadványnevet.
A đurđevaciak immáron 1968 óta egyedülálló szabadtéri forgataggal ünneplik meg ezt a legendát. Ez az előadás évről évre egyre látványosabb. Az előadásra autentikus helyszíneken, több száz statiszta, amatőr színész, lovas és hivatásos színész részvételével kerül sor. A színpadi előadás egészét úgy rendezik meg, hogy minél hitelesebben idézze fel a népszerű történetet. A gazdag pirotechnika és fényeffektusok kíséretében a puskák és az ágyúk valóban tüzelnek, a szablyák valóban szikrát hánynak. A védett horvát szellemi örökségi státussal bíró „Picokok legendájának” színpadi felelevenítése csupán egy részét képezi a Picokijada nevű háromnapos eseménysorozatnak, melynek során különféle kulturális- és sporteseményeket is rendeznek.
Az idén június 24-26. között megrendezésre kerülő Picokijada látogatói egy valódi sivatagot is láthatnak majd itt az európai földön, ugyan is a «Đurđevački peski» a „horvát Szahara”, azaz európai sivatag a Đurđevachoz közeli, egyedülálló növény- és állatvilággal rendelkező mocsaras vidéken, a Borik Parkerdő zöldellő fenyveseinek kellős közepén terül el.
Kapronca- Krizsevác megyei Idegenforgalmi Közösség
www.tz-koprivnicko-krizevacka.hr
Đurđevac városi Idegenforgalmi Közösség
www.tz-djurdjevac.hr