Isztriában, az Umag és Novigrad között fekvő Brtonigla községhez tartozó Fratarska erdő területén, a Park Umag autóskempinggel átellenben tavasszal veszi kezdetét a Biska Golf Istra nevű golf-reszort építésének első üteme. A projekt 60 millió eurós első fázisában 59 hektárnyi területen egy 18-lyukú golfpályát, 80 darab 350-450 négyzetméteres villát, golfházakat, valamint kísérő létesítményeket fognak építeni.
A Golf Istra Magic cég befektetői a munkálatok kezdetét áprilisra prognosztizálják, az első ütem befejezése 2012 októberére vagy novemberére várható. Az építkezés utolsó ütemében egy szállodát is fel kívánnak húzni, így a projekt összértéke elérheti a 100 millió eurót. A tervek szerint a reszort 76 hektár összterületen mint egy 540 férőhelyet fog kínálni.
A nyolc és fél hektárnyi területen felépülő hatszemélyes villákat „okos”, azaz alacsony energiafelhasználású épületekként kívánják kialakítani, melyek az újra felhasználható energiaforrásokból táplálkoznak. A reszort egésze a működéséhez szükséges energia mint egy 85-90 %-át maga fogja előállítani.
A befektetők külön figyelmet szentelnek az ésszerű vízfelhasználásra, így a golfpályákat a létesítményekből származó újrahasznosított hulladékvízzel, valamint az utakról, teraszokról, tetőkről és pályákról felfogott csapadékvízzel fogják öntözni. A profi és amatőr játékra egyaránt alkalmas golfpálya tervezője a londoni European Golf Design cég.
Brtonigla egy festői kis dombon, az egykori várerőd, azaz helyi kastély helyén megtelepedett városka. A római hódítások után az erődök várakká, majd feudális kastélyokká lényegülnek át. A térség a mai napig gazdag a bronzkorból származó települések maradványaiban, melyeket kulturális emlékké nyilvánítottak.
Brtonigláról első ízben 1234-ben történik írásos említés Ortoneglo, azaz a római Hortus Niger (Fekete Kert) néven - minden bizonnyal az itteni fekete földről kapta a nevét.
Brtonigla térségében van Isztria egyik legnagyobb barlangja, a Mramornica.
Isztria megyei Idegenforgalmi Közösség
www.istra.com
Brtonigla községi Idegenforgalmi Közösség
www.istria-brtonigla.com