Az Adriát a Dalmatinska Zagoratól elválasztó Biokovo hegység magasra törő északi lankáin épülhet meg Dalmácia első síelőhelye. Ezen elképzelés „kezére játszhat” az a természetes infrastruktúra, melynek köszönhetően a hegység egyes északi, ezer méternél magasabb övezeteiben egészen júniusig megmarad a hó. További előny az autópálya és az alagút közelsége, melyeknek köszönhetően Imotski vidékéről alig pár perc alatt leérhetünk a tengerpartra. A tervek szerint egy függővasutat is építenének, amely a hegység Sveti Jure nevű legmagasabb, 1762 méteres csúcsa és néhány Biokovo mögötti helység között teremthetne összeköttetést.
A Biokovónak ugyan több olyan területe is van, ahol felépülhetne egy sí-rekreációs központ, ám egyelőre úgy néz ki, hogy a Kaoci terület lesz a befutó, melyre az érdeklődő befektetők már meg is kérték a koncessziót.
A sí-rekreációs központ megépülésével a makarskai terület egész éven át aktív turisztikai kínálattal, a Makarskai Riviéra vendégei pedig annak a lehetőségével lennének gazdagabbak, hogy akár egy azon napon élvezhik a síelés és a tengeri fürdőzés örömeit. A vendégek gyalogtúrázhatnának a rendezett ösvényeken, míg a sportolók itt végezhetnék erőnléti edzéseiket. A tervekben a még a Napóleon idején épült régi út kiszélesítése és kerékpáros úttá történő átalakítása is szerepel.
A tenger felett magasodó Biokovo hegycsúcsairól és kilátóiból a Makarskai Riviéra és a Biokovo hátországának, a Zabiokovljénak feledhetetlen látképek tárulnak a szemünk elé. Elhelyezkedésén kívül a Biokovo azért is különleges, mert geomorfológiai és biológiai sokszínűségének köszönhetően 1981-ben természetparkká nyilvánították.
Split-Dalmát megyei Idegenforgalmi Közösség
www.dalmatia.hr
Biokovo Természetpark
www.biokovo.com