A Sopje községhez tartozó, Slatina közelében lévő Višnjica majorság lett a Kiváló Európai Desztináció - EDEN 2010/2011 nyertese. Öt évvel ezelőtt ez még egy elhagyatott és lepusztult lakóépület együttes volt az arab telivérek ménesével együtt, egy tönkrement mezőgazdasági szövetkezet központja, mostanra pedig az egyik legszebb szlavóniai turistalátványossággá lépett elő. A Monarchia idejéből származó 18-19. századi szervezett lakóhelyként működött majorságok Szlavónia és Európa ezen részének féltett örökségévé léptek elő. A majorság egy olyan kiterjedt mezőgazdasági terület volt, melyet nem műveltek meg, hanem a jószágok legeltetésére szolgált. A Višnjica Szlavónia első olyan majorsága, melyet teljes egészében renoválni fognak. Felújítására eddig öt millió eurót költöttek, s a tervek szerint a teljes egészében renovált komplexumban kilenc tematikus kertet alakítanak ki, úgy mint a Stribor erdejét, a Jó szomszédok kertjét, a Kelta kertet …A Višnjica majorságban a szálláshelyeken felül egy kisebb konferenciatermet is kialakítottak, autentikus szlavón ételeket kínálnak, hetven lóból álló ménes, rénszarvas és muflon tenyészet várja az érdeklődőket, valamint gyógynövényeket is termesztenek. A házigazdák egynapos kirándulásokat szerveznek a Papuk Természetparkba és a Dráva-folyóhoz, lovasiskolát működtetnek, négykerekűekkel és kerékpárokkal utazhatunk, de van itt paintball, kézműves műhely, illetve az évszaknak megfelelő foglalkozás.
A Višnjica majorságról, mint mezőgazdasági területről a 19. század közepén történik először említés. A gazdasági és demográfiai virágzás idején két nemesi család fennhatósága alá is tartozott: a német Schaumburg-Lippe hercegi család leginkább arról volt nevezetes, hogy horvát földön ők állítottak elő elsőként pezsgőt Slatinában, illetve a grófi Draskovits család (Draskovits János, horvát bán), amely igen hamar Szlavónia egyik legvirágzóbb birtokává tette ezt az uradalmat.
Ezen gazdák jóvoltából a Višnjica folyamatosan fejlődött, s a 20. század elején már 200 lakója volt. Jelenlegi kínálatával a fenntartható fejlődés kiváló példája. A Višnjica majorság volt Szlavónia ezen részének egyik leggazdagabb és legfejlettebb birtoka, melyen belül egy falusi általános iskola, egy bolt és egy orvosi rendelő is működött, illetve különféle társasági-kulturális eseményeket (mozi és színházi előadások) rendeztek és sport kínálattal (kuglipálya, játszóhelyek) is rendelkezett. Érdekességnek számít, hogy a helyi üzem és a háztartások számára szükséges áramot újrahasznosított energiahordozókból nyerték. A helyi üzemben egészen a múlt század 60-as éveiig folyt a gyártás.
A 20. század második felét a lakosság jelentős kitelepülése jellemezte. 2005 elején a Višnjica birtok magánkézbe került. Az új tulajdonos az Európa ezen részében egyedülálló arab telivér ménes megmentése és revitalizációja céljából a majorság felújításába kezd.
A 2005-ben létrehozott EDEN (European Destination of Excellence) projekt a nemzeti versengésen alapszik, melynek eredményeképpen minden ország kijelöli a saját kiváló turisztikai desztinációit. A projekt fő célja, hogy felhívja a figyelmet az európai turisztikai célpontok értékeire, sokszínűségére és közös jegyeire, majd a díjazottakat egy hálózatba fogja össze. A díjazott területek általában a 27 tagország és tagjelölt ország területén elhelyezkedő kevéssé ismert európai célpontok közül kerülnek ki.
Verőce-Drávamente Idegenforgalmi Közössége
www.tzvpz.hr
Višnjica majorság
www.visnjica.hr